Tavaly júniusban-július közepéig voltam a legboldogabb. Lediplomáztam, jó eredménnyel. Mellettem volt a családom, a barátaim és életem szerelme. Akkor volt a legjobb élni. Úgy éreztem. Végre beérett a munkám gyümölcse. Jó volt. Nagyon.

Aztán eljött az, amire valószínűleg utaltak már jelek, de nekem nagy, és érző szívem van. Kevés embert szeretek, de azt nagyon. Ilyen volt az, akiről azt gondoltam, hogy ő életem szerelme. Külön váltak útjaink. Arra már rájöttem, hogy mikor vége lett, akkor valószínűleg még szerettük egymást. Én tényleg nagyon hittem bennünk. Nagyon sokat voltunk együtt. Szinte az én életem negyedét. Így joggal érezhetek bizonyos dolgokat. Van, hogy random dolgokról eszembe jut, még most is.

Aztán, mikor egyszer-egyszer felbukkan, pedig már kezdenék helyreéllni, akkor megint kezdhetem újra az építkezést. A távolodást. A reménykedést abbahagyni. Hogy oké, szép volt, jó volt, de már nem lesz többet olyan, hogy mi együtt. Ilyenkor mindig újra és újra fel kell fognom.

Tényleg jó volt együtt. És nagyon sok emlék összegyűlt bennünk. És olyan dolgokról villanak be néha emlékképek, amikről nem is gondolnám. De talán a kulcs dolog, amire rájöttem, az az lehet, hogy a megszokás az,ami hiányzik. Rengeteg dolgot csinéltunk együtt, rengeteget tapasztaltunk.

Nem mondom azt, hogy nem lenne jó újra, mert nem így van. Lenne jó és rossz oldala is. Tény, hogy voltak rossz dolgok a kapcsolatunkban. És amik az utóbbi időben történtek dolgok, valószínűleg meg sem érdemelné, hogy újra vele legyek. És ő nem is akar. Szegény azt sem tudja mit csináljon. A családja még mindig ugyanúgy kihasználja. Ő neveli szinte az egyik tesvére gyerekét. Ő egy nagyon jó ember. És nem ezt érdemelné. Ezt már neki is elmondtam, nem egyszer. Ő maga egy jó ember. Túl jó is. Csak befolyásolható. És sajnos nem mindenki a jó irányba teszi ezt vele. És nem tudom az egész életét megváltoztatni, főleg úgy, hogy nem is partner ebben. Jobbat érdemelne, mint ami most vele van. De tántorthatatlan, Nem tudom, hogy egyszer fel-e fogja majd. Azt gondolom, hogy eléggé célvesztett lehet mostanában, mert nem igazán tudja, hogy mit akar.

Viszont az én életemnek pörögnie kell tovább. Nem hagyhatom cserben a sok embert, akikért, dolgozom, akikkel dolgozom, és főleg nem a barátaimat, főleg azt a két leányzót, akik a legjobban mellettem voltak, mikor kellett. És elégszer hallgatták már ezeket az újra megjelenős sztorikat, úgyhogy véget kell vetnem annak, hogy ez a hatás a hatalmába kerítsen. Semleges szeretnék lenni, amennyire csak lehet, vele szemben. Mert elég rossz mindig a felcsillanó remény után felállni újra. Nem teheti meg ezt velem. Főleg, amilyen az utóbbi időben.

Úgyhogy elsősorban magamért, a jövőmért, a barátaimért, a családomért kell, hogy továbbhaladjak. Rajta voltam eddig is. És ezután is. Úgy vagyok vele, az ember mindig tapasztal, tanul. Már kezdek rájönni, hogy mi az adott módszer, ami talán a legjobban helyre tud egy ilyen után állítani. Viszonylag sok emberrel próbáltam ismerkedni az elmúlt idószakban. Ha nem is lett meg még életem szerelme, de mivel szeretem mindenki érzését megérteni, ezért folyamatosan fejlettebb leszek ezen a téren. Úgyhogy köszönöm ezeknek az embereknek, hogyha talán nem is lett éltreszóló kapcsolatunk, de legalább betekinthettem a gondolkodásmódjukba, életükbe, és így a további életemmel, párkapcsolatommal kapcsolatban már okosabb leszek. Most már nagyjából kezdem érteni, hogy mi a fontos számomra, milyen emberekkel ne kezdjek. Hálás vagyok annak a személynek, akivel azt hittem, hogy végre a másik felem, de aztán nem úgy alakult, de ráébresztett arra, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok az az átlag, sem ő, sem én, én kicsit mégis próbáltam megfelelni mások elvárásainak bizonyos dolgokban. És ezért tettem olyan dolgokat, amiket ha nem tettem volna meg, akkor lehet, hogy most velem lenne. És ő is egy nagyon jó és kedves ember. Különcebb, mint én, de nekem így kedves. De nem is az, hogy különcebb, inkább bölcsebb. Nyilván mögötte van az a pár év, ami a korkülönbségünk. És ő egy nagyon jó ember. Lehet, hogy a legjobb, akit valaha megismertem. Kedves, jóképű és tehetséges, és mégis teljes alázattal nyúl a dolgokhoz. Mégha mondjuk a második állítást nem is hiszi el magáról, pedig így van. Azt kell mondjam, nagyon magasra tette a mércét magával. Talán nem is lehet megdönteni. Viszont vannak dolgok, amikben felnyitotta a szemem, és ezt köszönöm neki. Ő is megérdemli, hogy egy meghitt, boldog élete legyen. Jó ember, neki ez jár.

Drágáim!

Hiába esik is az eső, dolgot mindig találhatunk. Főleg persze a tavasz végefelé közeledve inkább a szabadba mennénk ki. Csak van mikor az időjárás számításainkat keresztbehúzza. vagy amit szeretnénk csinálni. Kivéve ha szeretitek a sarat. Meg az esőt. Vagy szerettek vizesek lenni. Vagy felkészültök, felöltöztök, beöltöztök úgy, hogy ne nagyon ázzatok.

Nos, a kedves kutyikáim szeretik az esőt. Vagy nem tudom miért, de inkább eláznak sokszor,minthogy bemenjenek a házukba, vagy valahova az eresz alá. Mikor ez van nem értem épp a logikát, de jól van. Lehet, hogy épp lehűtik magukat. Vagy fürdetik így is magukat. Édes kis termtmények egyébként. Kár, hogy a hosszú szőrükkel tiszta pacsulisok. Imádom őket mindig, de ilyenkor kevésbé kellemes őket megszeretgetni. De hát ilyenkor is a kutyáim. Éééés képzeljétek, ma új jövevényünk van. Egy új kiskutya. Őt most a párom szerette volna. Nekem meglepetés volt. És tényleg aranyos. Így már lassan egy kutyafalkánk lesz. Páromnak legalább teljesült az egyik kívánsága. Mindig is ilyen kutyust szeretett volna. Úgyhogy most szoktatgatjuk a picikét. Már megmutattam őket a kutyájainknak, megszagolták, eddig teljesen barátságos reakciók voltak. Úgyhogy azt hiszem minden rendben lesz az új jövevénnyel. De egyenlőre ma még külön van.

Hétvégén egyébként a szüleimnél voltunk. Feléjük is általában esett az eső, de volt, mikor nem. Úgyhogy késő délután, mikor épp nem esett, akkor kiugrottunk sütögetni. Szeretek nagyon sütni, szóval nekem egy jó élmény volt. Az otthoni kutyáimat is megszeretgettem. A családot is. A projektemen is dolgoztam. Hazafele bementünk a vásárba is, amit kissé szétmosott az eső és sok minden le is volt takarva, a legjobban várt árusaim nem voltak ott, szóval egy kürtőskaláccsal, anyák napi virággal és kiskerékkel távoztunk is. Utána mentünk a kiskutyánkért. Odatalálni vicces volt, de végül sikerült. Úgyhogy lehet csinálni kint is, bent is dolgokat még esős időben is. Még fogok ma később is valamivel biztosan molyolni.

A mai napon pedig anyák napja van. Mindenkit arra buzdítok, hogy az anyukáját, nagymamáját, dédnagymamáját köszöntse fel, ha van rá lehetősége, mert ha nem is ad nagy ajándékot, jól esik nekik a törődés. Még egy egyszerűnek tűnő ajándék is okozhat nagy örömöt számukra. És persze szeretném sulykolni, hogy máskor is szeressétek és keressétek őket, ne csak ilyenkor. Ők is törődtek veletek, felneveltek, szerettek. Jó kikérni sokszor mások véleményét vagy elsztorizni egy-egy megtörtént eseményt, elmondani aggodalmainkat. Ők pedig nekünk, értünk vannak. A hősök. Az édesanyák.

Kedveskéim!

Úgy érzem ma igazán jó nap elé nézünk. Nem tudom, hogy ír-e mára az orvosmeterológia frontot, de én úgy vettem észre az embereken, hogy ma igen is olyan front van, ami az emberekre is hatással van. Azért nem mindenkire hat, de akikkel találkoztam, nagyrészükre igen.

Az egész úgy kezdődött, hogy ma reggel jöttem vissza a páromtól az albérletembe, mert megbeszélésem lesz, illetve dolgozni megyek. Nos, ezzel nem lenne semmi baj. Csak.... Egy kedves nénike beült elém a buszon. Jól tudom, tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan székek, ülőhelyek, amiknek a mozgásszabályzója elromlik. Ez viszont, mint utóbb kiderült, nem elromlott, hanem a drága nénike az arcomba nyomta a székét, fullra. Azt hittem majd valahol előbb leszáll, mint én, de nem, a végállomásig jött, mint én is. Leszállás előtt arrébb ült a másik székre, én megpróbáltam előrenyomni az ülést, hogy kivegyem a cuccaim, de a drága ülés be volt stoppolva. Szóval működött az a drága ülésszabályzó... Éljenek a nagyik! Mikor leszállt a drága néni, előre engedtem persze, nem mintha nem tolakodott volna be elém, de bennem szerencsére van ennyi tisztelet az idősek iránt. Ha úgy van át is adom a helyem másoknak, még akkor is, ha 1 órát kell is állnom. Szóval vannak kivételes fiatalok, illetve idősek is. De persze nem tudhatom, hogy mi volt az oka. Épp fájt-e a háta, vagy nem tudta hogyan kell előre dönteni az ülést. Bár ezt kétlem, mert ott szórakozott vele a néni. Csak hát nem volt a legjobb érzés a kistáskámmal és laptoptáskámmal ülni úgy, és próbálni kicsit tanulni, hogy az arcomba volt nyomva egy szék. Mert persze az a fajta sem vagyok, aki nem engedi, hogy üljenek mellé. Nem szoktam a táskámnak jegyet venni. Amúgy nagyon menő néni volt ha azt nézzük. Jó, nem az a nagyon kiöltözős és szétsminkelt, de farmer volt rajta és a barátnője már várta az állomáson. Nem is tudom, hogyha mi leszünk ilyen idősek, mi millyen ruhákban leszünk és milyen hajunk lesz. Régen, illetve még a mostani idősebbek, akik mondjuk nem a fővárosban élnek, még van, aki egyébként otthonkában vagy nagyszoknyában szokott lenni. Ez amúgy szerintem nagyon aranyos, hogy még ragaszkodnak a régi viselethez, hagyományokhoz. Náluk ez volt a megszokott. Nálunk nem is tudom mi lesz a trend és a megszokottság. Később úgyis kiderül.

Na persze a mai reggelen nemcsak a nagyik alakítottak, hanem a többiek is. Ma mindennki cselleng, totyorog, tesznek kb. arról, hogy nehogy szinte egyenesen kelljen menned, hanem ki kelljen kerülni őket. Úgyhogy köszönöm, jó kis nap elé nézünk. Nincs is sok kedvem így kimenni a lakásból. Vagy felfoghatom úgy, hogy le kell győznőm a mai napot. Haha. Remélem a munkában nem fogom érzékelni a mai kis frontot. pedig szoktam. Pedig olyan jó lenne, ha mindenki vidám lenne és normális.

Ha ti is tapasztaltátok ezt, akkor nektek is kitartást kívánok és reméljük, hogy minél könnyebben megússzátok a mai napot. Puszi.

Drága kis blogom és néhai olvasói!

Már rég nem írtam ide, és természetesen azóta sok minden történt.

Lassan végzek az egyetemmel. Talán a gimi végefele kezdtem el kevesebbet írni ide. Szabadidőm nincs túl sok, de néha azért gondolok a G-Portálra. Nagynéha az oldara is felnézek, amikor azon gondolkodom, hogy hogy is kezdhetném el újra az írást. Nem minden bejegyzésemet úgy kellene kezdeni, hogy régen jártam errefele. Röviden így kicsit aktualizálnám a dolgokat.

Az egyetem alapképzésével tényleg lassan végzek. A szakdolgozatomat már le is adtam. Juhúúú. Még meg kell persze védenem, úgy, mint a szakmai gyakorlatomat is. Úgyhogy a tanulást is lassan el kell kezdenem, hogy minél jobban teljesíthessek. Csak a suli mellett persze továbbra is dolgozom, és más szakmai projektekben is részt veszek.

Magánéletem tekintve továbbra is párkapcsolatban élek. Páromnak a 2. albérletéből el kelett mennie, mivel a tulajdonosok be szerettek volbna költözni, ezért megbeszéltük, hogy érdemes lenne vennie egy kisebb házat, lakrészt. Ez így is lett. Nem volt a legjobb állapotban, úgyhogy jó pár dolgot fel kellett újítani, hogy normálisan lakható legyen. Azóta is szépítjük. Belülről már szinte rendben is van, kisebb símítások még vannak. Kívülről azért lesz még mit csinálni. Jórészét a dolgoknak a párom csinálta. Úgyhogy ős egy igazi kis ezermester. Bármi is lesz velünk a későbbiekben, ez egy biztos pont számára, mert van hol laknia és innen már nem fogják kitoloncolni. A drága kutyuskáim is megvannak, úgyhogy nekik is jobb helyük lesz már.

Terveim folyamatosan vannak. Szakmailag szeretnék nagyon jó lenni és ha még lehet, folytatnám a tanulást. A munkahelyemet is szeretem, teljesen jó egy diákmunkának. Így tehát ingázgaztni még mindig szoktam. Igaz, hogy nem napi szinten, de szoktam. Nagyvárosba járok egyetemre. Páromhoz szoktam menni, aki másfél órára lakik onnan, illetve a szüleimhez, családomhoz, akik 3 órára. Hát igen, ilyen az egyetemi élet. De azt tartom fontosnak, hogy szeressük amit csinálunk és később is szeressük. Akkor legalább élvezetes is lesz a munka.

Kedves, drága blogom! Kedves, drága, még jelenlevő, hűséges G-Portálosok!

Olyan régen jártam már itt. Sajnos utóbbi bejegyzéseim erről szólnak. Írnék én ide szívesen, és mindig lenne is mit. Csak éppen, hogy a felnőtt élet küszöbén állok, dolgozom és tanulok egyszerre. Sajnos, nem sajnos eléggé maximalista vagyok egyes tereken, ezért minél többet dolgozom, hogy lehessen egy kedves otthonom, ahol végre a párommal (egyenlőre) kettesben lahatunk, plusz persze a drága kutyáim.

Élek, pörög az életem ezerrel. Szüleim néha féltenek is, hogy túl sokat dolgozom, de most még élvezem. A szakdolgozatomat is be kellene fejeznem, csak sajnos inkább dolgozni járok ilyenkor, mert úgy vagyok vele, hogy azért fizetnek is. A szakdolgozatomat is szeretem egyébként. Nagyon sokat dolgoztam vele, és hogy legyen mit leírni, már csak be kéne fejeznem igazából.

Párommal megvagyunk, ismét félig-meddig távkapcsolatban vagyunk, de ha hétvégén épp nem dolgozom, akkor megyek hozzá, tehát amint van egy kis időm találkozom vele. Szeretem és vele képzelem el a jövőm. Ha tehetném, én már vennék egy közös házat a városban, vagy környékén, de ő szeretné megvárni amíg végzem a sulival, és kiderül hol lesz az igazi állásom. Van jó pár lehetőség, dönteni nehéz. Úgyhogy ha van cívódás közöttünk, akkor ennek ez az oka. Egyébként jól elvagyunk mindketten. Drága kutyáinkkal is minden oké, sajnos velük sem tudok mostanában annyit foglalkozni. De ha majd végre egyszer kézhez kapom a diplomámat, akkor biztos, hogy annyit leszek velük, amennyit csak lehetek.

Tényleg azért nem tudtam írni, mert suliból munkába mentem, vagy épp fordítva, munkából suliba. De szeretem a blogom, szeretem a G-Portál, szeretlek titeket. <3