Blog

405. Tevékeny hétköznapok

2017.10.22. 18:13, Đzsí

Sajnos rég írtam ide. Pedig többször is megfordul a fejemben, hogy írnék ide. De az időmből sajnos nem telik erre. Igen, mint ahogy a címben is szerepel, tényleg tevékenyek a hétköznapjaim. Sőt, igazából a hétvégéim is sokszor. Felvettek a munkahelyemre. Már 2 hetet ledolgoztam ott. Tetszik, eddig jó meló. Közben pedig a suliban is meg kell felelnem. 2 zh-t írtam. Az egyik, amelyikre nem olyan sokat készültem, 5 lett. A másik, amelyik fontosabb lett volna, és tényleg készültem rá, 46% lett csak, úgyhogy mehetek pótra... Jajj, de nagyon örülök neki. Azt hittem, hogy tök jól sikerült. De hát eszerint nem. Vagy nem tudom hogy pontozott a tanár. Na mindegy, ez van. Megtanulom mégegyszer. Aztán a vizsgára megint. Egy biztos, hogy mostanában nem unatkozom. Próbálok úgy kalkulálni, hogy mindenre jusson idő. Az ősz egy igazán szép évszak. Színes levelek vannnak mindenhol. Ezek nekem mindig is tetszettek. Kikapcsolódás nekem az, amikor vásárolhatok és találkozhatok babe-el. Nekem ez sosem volt gond. Sosem unatkozom, és nem érzem azt, hogy hiábavaló lenne az éltem. Szeretek tevékeny lenni. A szakdolgozatomat is ebben a félévben kezdem. Az sem lesz kis munka, de remélem meg fogja érni ott is a kemény munka. Ott szakdolgoznom és kutakodnom kell majd. De megcsinálom majd azt is. Legalább érzem, hogy élek.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre