Bizonyára észre lehetett venni, hogy mostanában nem jelentkeztem. Ennek ellenére élek. Még. Nekem most nagyon lassan telik az idő. Még szeptembernek sincs vége, úgyhogy májusig nem tudom hogy bírom majd. Nos, röviden annyi a történet köztem és a párom között, hogy az ő unokaöccse itt Magyarországon jár iskolába, amikor a szülei kint Németországban dolgoznak. Így hát természetesen a drágám és a családja nevelik őt. Csak a baj éppen az, hogy mivel a drágám nem tud kétfelé szakadni, ezért valakinek valami mindig rossz. A gyerek féltékeny rám és azt mondja, hogy miattam nem foglalkozik eleget vele a párom (amikor egyébként ez nem igaz, mert foglalkozik vele), a párom anyja pedig azt mondta, hogy csak én létezek a drágámnak. Úgyhogy mondanom se kell, én besokaltam. Utálom ha hibáztatnak valamiért, főleg akkor ha az a dolog nem is igaz. A párom azt mondta, hogy á, nem igaz ez. Pedig tudom, hogy van aki a családjában azt hiszi, hogy miattam rossz a magatatása az iskolában, mert miattam nem foglalkozik vele a párom eleget. Szeretem a drágámat, de nem tudom, hogy meddig fogom ezt bírni.