Blog

391. Vegyes érzelmek

2017.08.04. 13:28, Đzsí

Oké, hogy sikerül összejönnöd valakivel, de őt meg is kell tartanod.

Sosem értettem azt, amikor a kapcsolatunk elején babe mondogatta, hogy reméli, hogy később is vele akarok majd maradni. Én mondtam neki, hogy persze, én nagyon szeretem, vele szeretném leélni az életem, remélem, hogy ő is ugyanúgy fog szeretni. Na, gondolom ezt nevezik rózsaszín ködnek. Amikor még aranyos vagy, a legjobb formádat mutatod, a "rózsaszín köd" miatt nem látod a párod hibáit.

A nagy szakik jó pár időpontot megjelölltek már egy kapcsolat vízválasztó vonalának. Mivel lassan már 4 éve vagyunk együtt, ezért elvileg túléltünk már párat. És vajon milyen nagyobb események voltak jelen? Nos, nálunk a kapcsolat eleje ugye nem ment olyan zökkenőmentesen, mint kellett volna, ugyanis az én szüleim nem fogadták túl jól, hogy ugye egy lánnyal járok. Persze ezt kinek köszönhetőek tudták meg nagy valószínűséggel? A párom exétől. Mert kitől mástól? Aki szeretett minket zaklatni, de majd lehet, hogy egyszer mesélek róla, nehogy ti is így járjatok, vagy éppen ilyenek legyetek.

Nos, ha túllépünk ezen az egész, elfogadja, vagy inkább elnézi a családom témán, akkor mik voltak a következő dolgok, miközben kezdett eloszlani az a bizonyos felhő? Szegény drágámat szereti kihasználni a családja. A nővérem gyerekét szinte ő nevelte fel, mert a szülei kint voltak külföldön. Most csak az anyja van kint, de így is elég sok helyre elviszi így is meg minden. Inkább nem részletezném, mert számomra elég kényes téma ez. Az anyját is mindig elviszi ha valami baja van. A másik testvérét is régebben ő vitte kerülővel dolgozni, mikor még egy helyen dolgoztak. No mindegy. Babe ekkor még otthon lakott. Mikor kiderült, hogy az unokaöccse jön hozzájuk, a szülei pedig kint maradnak, akkor én már tudtam, hogy minden meg fog változni. Babe azt mondta, hogy nem, dehogy fog. De én tudtam. Ugye akkor még gimis voltam és csak hétvégente tudtam találkozni vele. Hozzájuk jártam ilyenkor. Megértettem a helyzetet, játszottam is sokat az unokaöccsével, de mi nem tudtunk rendesen együtt lenni. Szinte sosem voltunk kettesben. Sokszor ott aludt velünk. Meccseinkre is volt, hogy elvittük. Egy idő után besokaltam. Úgy éreztem, hogy megtört bennem valami. Mondtam babenek, hogy jó lenne, ha keresnénk valami albérletet. Volt pár hét, vagy hónap, mire reaálizálta a dolgot és elkezdett keresni. Végül szerencsére találtunk is. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez miatt van az, hogy úgy érzem, hogy nem igazán bír egy-két ember a családba. Holott szerintem már eléggé felnőtt babe és már régebben meg kellett volna hoznia ezt a döntést. Azt mondta egyébként, hogy nem volt eddig olyan barátnője, akivel összeköltözött volna. Sajnálom, de nem tudtam már elnézni ezt az egészet, hogy így kihasználják, és hát a kapcsolatunknak sem tett jót. Az viszont már igen, hogy végre elköltöztünk és élhettük kettesben az életünket. Igaz, közben sajnos be kellett iktatnunk egy albérlet váltást is. De nem sokáig éltünk kettesben, ugyanis gyarapodtunk. Két cuki kutyával, akiket nagyon szeretek. Az én kívánságom volt. Ez igaz. Szeretem nagyon a kuytákat. És ha még gyerekem nem lehet, addig se baj, ha van 2 házörző kis vérebünk. Ja és ha valaki költözéshez készül, csak ajánlani tudom, ha van stabil munkahelye. Ugyanis azt mondta babe, hogy jó ez így neki, és ha szakítanánk se menne vissza a szüleihez. Szóval ebből a szempontból akkor jóra ösztönöztem, azt hiszem.

Viszont az a gond, hogy az én drágámnak tényleg elég nagy szíve van, és ezért szoktak nézeteltéréseink is lenni. Igaz, hogy valamennyivel, egy kicsivel kevesebbet segít, de még mindig nem sokkal. Ugyanis még szabadságot is kér, hogy az anyját elvigye orvoshoz, vagy ilyesmi. Csak azt nem értem, hogy akkor meg miért van kiakadva, hogyha mondom neki, hogy 1 napra kérhetne szabit, csak akkor persze meg nem engedik el. Elég szánalmas szerintem. Azért tud szabadságot kérni, hogy a nővérét felvigye a reptérhez, de arra már nem lenne képes, hogy 1 napot velem tölthessen. Amikor ő is tudja, hogy nyáron érek rá a legjobban. Télen meg alapból megállnak egy időre. Szóval szokott lenni azért elég szabija. Csakhát a munkahelyén is elég fontos, mert nélküle kissé káosz szokott kialakulni. Nem értem sajnos, hogy a családja miért veszi olyan automatikusnak, hogy neki kell egy csomó problémát megoldani. 3-an vannak testvérek. Miért pont őt kell mindig elővenni? Mi jogosítja fel őket erre? Talán az, hogy van jogsija, és egy hitelre vett autója? Igen, van, de ő sem szarja a pénzt. Ki tudja, lehet, hogy a tesójai pont ezért nem csinálnak jogsit. Tegnap ki is fakadtam babenek. Igazat adott nekem abban a dologban, amiben rábíztak. Csak ugye amikor kellene, akkor éppen dokihoz megy, ahova muszáj mennie. Pedig el lett mondva nem egyszer, hogy akkor megy. Megmondtam neki tegnap, hogy nem neki kell megoldani a családjának az összes problémáját és ha véletlenül nem ér rá, nem kell 5x elmondania a magyarázkodását. Úgy utálom ezt. Én is szeretek segíteni másokon. De én már megtanultam, hogy kihasználást nem szabad engedni. Tegnap aztán mondta, hogy kezdi úgy érezni, mintha a nővére csak előkapná őket, amikor kell, és máskor nem is bagózik rájuk. És ez tényleg így van. Remélem, hogy fel fog nyílni hamarosan a szeme. Mert ez így nagyon rossz. Mindig csak akkor keresik szinte, ha kell valami. Úgy utálom. Ő meg persze jófej és segít. Nem tud nemet mondani. Van hogy meg se próbál. Helyette inkább azt mondja, hogy nekem nincs kedvem. És átrakja rám a felelősséget. Mintha én lennék állandóan a bűnbak. Hát köszi. Remélem egyszer kinövi. És megtanul végre nemet mondani. Mindenkinek...

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!