Blog

408. Mi a helyzet velem?

2019.05.01. 14:35, Đzsí

Drága kis blogom és néhai olvasói!

Már rég nem írtam ide, és természetesen azóta sok minden történt.

Lassan végzek az egyetemmel. Talán a gimi végefele kezdtem el kevesebbet írni ide. Szabadidőm nincs túl sok, de néha azért gondolok a G-Portálra. Nagynéha az oldara is felnézek, amikor azon gondolkodom, hogy hogy is kezdhetném el újra az írást. Nem minden bejegyzésemet úgy kellene kezdeni, hogy régen jártam errefele. Röviden így kicsit aktualizálnám a dolgokat.

Az egyetem alapképzésével tényleg lassan végzek. A szakdolgozatomat már le is adtam. Juhúúú. Még meg kell persze védenem, úgy, mint a szakmai gyakorlatomat is. Úgyhogy a tanulást is lassan el kell kezdenem, hogy minél jobban teljesíthessek. Csak a suli mellett persze továbbra is dolgozom, és más szakmai projektekben is részt veszek.

Magánéletem tekintve továbbra is párkapcsolatban élek. Páromnak a 2. albérletéből el kelett mennie, mivel a tulajdonosok be szerettek volbna költözni, ezért megbeszéltük, hogy érdemes lenne vennie egy kisebb házat, lakrészt. Ez így is lett. Nem volt a legjobb állapotban, úgyhogy jó pár dolgot fel kellett újítani, hogy normálisan lakható legyen. Azóta is szépítjük. Belülről már szinte rendben is van, kisebb símítások még vannak. Kívülről azért lesz még mit csinálni. Jórészét a dolgoknak a párom csinálta. Úgyhogy ős egy igazi kis ezermester. Bármi is lesz velünk a későbbiekben, ez egy biztos pont számára, mert van hol laknia és innen már nem fogják kitoloncolni. A drága kutyuskáim is megvannak, úgyhogy nekik is jobb helyük lesz már.

Terveim folyamatosan vannak. Szakmailag szeretnék nagyon jó lenni és ha még lehet, folytatnám a tanulást. A munkahelyemet is szeretem, teljesen jó egy diákmunkának. Így tehát ingázgaztni még mindig szoktam. Igaz, hogy nem napi szinten, de szoktam. Nagyvárosba járok egyetemre. Páromhoz szoktam menni, aki másfél órára lakik onnan, illetve a szüleimhez, családomhoz, akik 3 órára. Hát igen, ilyen az egyetemi élet. De azt tartom fontosnak, hogy szeressük amit csinálunk és később is szeressük. Akkor legalább élvezetes is lesz a munka.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!