Blog

376. Javában itt vagyok már

2014.08.20. 19:26, Đzsí

Tegnap délután megérkeztem a drágámékhoz. Igaz, hogy várnom kellett rá egy kicsit, mert sokáig tartott neki a munka. Nos, persze ahogy ő megérkezett, az unokaöccse is megérkezett a másik háztól. Úgyhogy azóta össze vagyunk zárva vele egy házba. Nem fogok hazudni. Engem idegesít egy csöppet. Mindig azt kell csinálni amit ő akar, én meg alig lehetek kettesben a barátnőmmel. Sosem kezdtem olyan emberrel, akinek kisöccse vagy kishúga van. Nem hiába. De hát ez van most. Amúgy csináltam ma palacsintát, játszottunk és elmentünk futni foci miatt.

375. Pár óra múlva nekem nagyon jó lesz

2014.08.19. 09:30, Đzsí

Végre eljött ez a nap is, emberkék. Már nagyon vártam, mert ma végre megyek a drágámhoz. Tegnap délután elkezdtünk a sulira bevásárolni; vettünk egy-két rucit. Csak aztán haza kellett jönni, mert mennem kellett edzésre. Úgyhogy ma majd folytatjuk a tipikus iskolai cuccokkal, utána pedig indulok is a drágámhoz. Már nagyjából összekészítettem a cuccaimat, de még van mit. Vasárnapig szabin lesz a drágám, tök jó. Mondjuk most már hazajött az unokaöccse Németországból, úgyhogy nem lehetünk majd mindig együtt és nem csinálhatjuk majd mindig azt, amit akarunk. :( De hát ilyen az élet, van mikor megszívom. De legalább lehetek pár napot a barátnőm társaságában, ami nekem jó. Na szóval alig várom már, hogy menjünk vásárolni, aztán induljak a busszal.

374. Pakolás után

2014.08.18. 12:59, Đzsí

Jön a suli, úgyhogy tegnap át kellett pakolnom az íróasztalomban azt a sok cuccot, amim van. Évközben valahogy úgy összekuszálódnak. Meg van egy csomó minden amit nem is használok, csak mindig arrébb rakom. Mivel ez az utolsó évem, azért az érettségizős tantárgyaimból össze kellett szedegélni a cuccokat. A sok feladatlapon kívül össze-vissza találtam dolgokat. Érdekes dolgokra leltem. Megtaláltam pl. azt a füzetet, amit az egykori legjobb barátnőm adott nekem és együtt írkáltunk bele. Szomorú, ahogy eltávolodtunk egymástól és a barátságunk úgy elment, mint a huzat. Ugyanis már hónapok óta facebookon sem beszélünk és sehol máshol. Látszik, hogy az emberek tudnak változni. Vagy valakinek csak haszonbarát voltam? Meglehet. Én már nem fogok erőlködni. Aki csak kihasznál és több, mint 10 év barátság után azt adja vissza, hogy kipletykál a hátam mögött az milyen barát? Méghozzá milyen legjobb barátnő? Ezen a dolgon még lehet, hogy nem gondolkozott ő el...

373. Füldugulás, téged nem szeretlek

2014.08.15. 14:53, Đzsí

Egy ideje már be voltak dugulva a füleim. Hol az egyik, hol a másik. Aztán egyszerre csak mindkettő bedugult. Vett nekem a drágám Aurecont, ami elvileg feloldja a fülzsírt csak attól sem dugult ki a fülem. 2 napot aztán itthon fújtam Audisprayvel. Viszont nem lett jó. Ezért meg kellett látogatnom a doki bácsimat. Felírt egy orrsprayt és egy tablettát és azt mondta, hogy ha nem jobb tőle, akkor következő nap menjek el fület mosatni. El is mentem, igaz tartottam tőle, mert kb. 8-10 évvel ezelőtt voltam már fül-orr gégészeten, csak annak ájulás lett a vége. De most kellemesen csalódtam. Hogy fáj-e a fülmosás? Egyáltalán nem. Tátogni kellett, amíg a fecskendőből fújták a fülembe a vizet. Féltem, hogy lesz benne tű, de nem volt, nem is szabad benne lennie. Utána kiszívták azt hiszem a vizet a fülemből. Az sem fájt, viszont be kellett csuknom hozzá a szemem, mert kényszert éreztem rá. Kicsit hangos volt, de nem fájt semmi. Most viszont olyan jól hallok, hogy ajajj. Minden tök hangos nekem most. Kicsit zavaró, de kezdem megszokni. Nos, jobb félni, mint megijedni, de itt nem volt most mitől félni. :)

372. Szerelmetes napok

2014.08.13. 17:47, Đzsí

Nem írtam ide pár napja, ugyanis a szerelmemmel voltam. Majdnem 8 napot, igaz ő közben dolgozott is. De azt mondta, hogy jó volt hazajönni neki arra, hogy én vártam. Elkísértem fogorvoshoz és autószerelőhöz is meg vásárolni is a drágámat. Szombaton kb. 6 órán keresztül szedtünk krumplit, de legalább lett egy kis színünk és következő nap csinálhattunk rántott krumplit meg csirkét is. Vasárnap teniszezni és focizni is elmentünk egy kicsit. Jól elvoltunk a drágámmal, mint mindig, ezt a képek is elárulják. Hogy melyikőnk a bolondabb? Szerintem én. A képek elárulják. Mert ki az aki betekeri a párja fejét wc papírral, csinál egy várom a barátnőmet a fogdokinál szelfit és lefényképezi a szerelme pucsítását ahogy az autószerelővel beszél a krumpliszedés után? Én! Ja egyébként a drágámmal ne nagyon kártyázzatok, mert jól tud játszani. De még tud jó pár dolgot jól csinálni... :)

   

 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!