274. Wáá, őrültek :D2013.04.06. 15:41, Đzsí

Szerencsére kihevertem a tegnapi rosszkedvemet. Tegnap facebookon rámírt az egyik kedves ismerősöm, mert unatkozott. Persze az utóbbit csak később közölte akkor, amikor elmondta, hogy ki akart készíteni, mert őt meg más kezdett el kikészíteni. Na aztán írtam egy közös barátunknak, hogy állítsa le, de nem hinném, hogy ezt észrevette volna. Mondjuk megkérdezte, hogy mi újság van velem, meg hogy lesz-e spori, meg én is megkérdeztem, hogy mi van vele, szóval csak alig beszéltünk pár szót. Viszont az előző delikvenssel vagy 3 órát beszéltem. Aztán egy havarja bejelölt és együtt is és külön is beszélgettünk. Először kicsit idegesítő volt, hogy este rám írt az első beszélgetőm, de aztán már jobb lett. Legalább kicsit jobb lett a kedvem. Éjjel 2-kor feküdtem le. Mondjuk most nem tudom, hogy örült-e annak, hogy beszéltem még éjjel 1 órát a haverjával, vagy valamivel megbántottam, de reggel, vagyis dél előtt néhány mondat után annyit írt, hogy mennem kell, szia. Remélem azért nem sértődött be.
|