Blog

301. Kisérettségik

2013.06.27. 11:40, Đzsí

Említettem, hogy év végén írtunk 4 tantárgyból kisérettségit. Viszont azt nem mondtam, hogy milyen lett és nem mondtam el a véleményemet róla. De akkor most itt az idő.

Történelem 61% = 4
Személy szerint én már nagyon örültem a négyesemnek, ugyanis nem nagyon remekelek ebből a tantárgyból a középiskolában. Szóval már az évvégi négyesemnek is nagyon örültem. Mondjuk a tanárnő mondta is, hogy a 70 pár %-os négyesek az igaziak. Hát jó, az enyém ilyen lett, és most ennek is örülök.

Magyar nyelv és irodalom 60% = 4
Hát mikor írtuk, néhány helyen tényleg úgy töltöttem ki, mintha tipp mixelnék. Viszont persze volt igazi tudásom is. Tanultam is rá. Szóval meglett a négyes. Mondjuk érettséginél szeretnék majd jobbat természetesen.

Matematika 52,5% = 3
Jobbat szerettem volna, főleg mivel szeretem a matekot és mivel ez lesz az egyik felvételi tantárgyam, nekem nem tetszett. Hát volt pár olyan feladat, amivel nem tudtam mit kezdeni. Szóval jövőre mindenképp szeretnék matekból jobban teljesíteni.

Angol 62% = 4
Nos, ez számomra is meglepetés volt. Jobbra számítottam. Minimum 80%-ra. Most komolyan. Oké, hogy négyes, de én ötöst akartam. Nyáron megyek nyelvvizsgázni, erre meg ilyen gyenge kisérettségit írok? Ez nem tetszett. Viszont a hallgatásban csak 1 hibám volt. Remélem a nyelvvizsgán meglesz a 60%...

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!