Blog

379. Hosszú hétvége, én így szeretlek 

2014.10.27. 15:26, Đzsí
meg szerintem a barátnőm is így szereti :)

Én most, utoljára még kiélvezhetem azt, hogy van őszi szünet. Október 23-ának köszönhetően, 4 napig az én drágám is szabad volt. Természetesen vele töltöttem ezt a 4 napot. Szerdán suli után utaztam hozzá és ma reggel indultam haza. Olyan jó volt! Végre ennyi napot együtt tölthettünk és kettesben főzhettünk, aludhattunk meg minden egyéb. Ugyanis a szerelemem nővéréjék most itthon vannak, ezért hogy mi elférjünk, elmentünk az ő házukba, a fiuk és ők pedig a drágáméknál aludtak, mi pedig napközben néztünk be hozzájuk. 1 éjszakát azért muszáj volt amott aludnunk, mert hisztizett a fiú. Egyik nap drágám főzött spagettit, valamelyik nap ettünk a drágáméknál grízes tésztát, tegnap pedig én főztem csilis babot és sütit is csináltunk, amiből a többieknek vittünk, és a csilis babomból még maradt, úgyhogy a drágám vitt ma a munkahelyére ebédre. :D Szombaton pedig voltunk focizni, és végre a sok vereség után játszottunk egy döntetlent. Természetesen ezt meg kellett örökítenem a drágámmal és feltettem egy fényképet facebookra, amit már 40-en lájkoltak. Úgyhogy cukik vagyunk. A szerelmem pedig olyan édes volt, hogy este elvitt engem gyrosozni a meccsünk után. Nekem ki kellett olvasnom A kurázsi mamát, úgyhogy egyik délelőtt - miután a drágámnak bevittem a reggeli kávéját - elkezdtem neki hangosan felolvasni a regényt, de ő egy kicsit elszundikált. Úgyhogy utána inkább magamban olvastam és ő pedig nézett filmet telefonon. Egymás mellett feküdtünk, nem zavartuk egymást, mégis együtt voltunk. Úgy szeretem.  Hihetetlen, hogy mennyire összeillünk. Mi ezt érezzük, még ha mások ellenünk is vannak. Olyan jól el tudunk egymással lenni, hülyéskedni és meg tudjuk beszélni a dolgainkat. Mmm... szeretem! Szeretem! Szeretem! 

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!