385. Megmenteni a G-Portált!2017.07.21. 08:28, Đzsí
Régen írtam ide. Tény és való. De most valahogy kedvet kaptam hozzá. Nyár van, több időm van ilyenekkel foglalkozni. Nos, nemcsak most, máskor is néztem már szét itt a G-Portálon. És mit látok? Egyre kevesebb aktív oldal, nincs meg a régi közösség, szétbomlóban van az egész. Ezért én szeretnék elindítani valamit, ami tesz a közösség újráélesztéséért. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha meg se próbáljuk, akkor tuti nem.
Gondolkoztam rajta, hogy vajon mi lehet a probléma? Hát azt tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt kezdődött az, hogy ingyen lehetett portált létrehozni. Itt már azért voltak tiltakozók, és hát azok akik már fizettek, nem jártak jól. De ekkor még fénykorát élte a Gp. A Histórián is volt élet, mentek a játékok, versenyek. Én is aktívan részt vettem bennük, mint ahogy más Gp-sek is. Aztán ahogy telt, múlt az idő, elkezdtek elmenni a honlapszerkesztők. Bezártak, töröltek. Kevesebb felhasználó lett, a közösségi szellem is hanyatlott. De úgy látom vannak itt még ambíciózus és tehetséges portálépítők, ezért megérné feltámasztani a csapatszellemet, közösséget. Úgy veszem észre, hogy inkább Facebook oldalt hoznak létre, mint egy honlapot. De miért? Ott a rövid üzenetek + képek dukálnak. Rövid bejelentkezést itt is lehet csinálni. De itt nyugodtan leírhatsz bármit, amit a szíved diktál. Ha pl. egy rajongói oldal tulajdonosa vagy, a hírnél itt leírhatod a saját véleményedet is. Facebookon meg gondolom többségében nem így tesznek. Gyorsul a világ. De ha nemcsak a Facebookot szeretnéd görgetni egész nap, olyan hírekért, amit mondjuk már 10x láttál, akkor szerkessz honlapot itt, velünk! Ez egy jó közösség volt. És remélem, hogy újra azzá tehetjük. Ez csak együtt lehetséges. Próbáljuk meg! Sajnálom, hogy a mai tinik nagy része nem ismeri a G-Portált. De ha ajánlod, megmutatod nekik, lehet, hogy ők is kedvet kapnak. Én megpróbálok valamit elindítani. Kiderül, hogy hogy sül el, de megpróbálom. A honlapomat is szerkeszteni fogom, ahogy időm engedi. Hát megpróbáljuk. :)
|
Igen. Én is reménykedem. És már el is készültem egy kisebb kezdeményezéssel, amire lehet jelentkezni. Érdekes egyébként, mert régebben tizenéves szerkesztők voltak, most pedig már 20 pluszosok. Lehet néhányan régebben is használták a Gp-t és visszatértek. :)