Blog

393. Megvannak az órák

2017.08.10. 10:39, Đzsí

És igen, jön a suli. Én már szorgosan veszem egész nyáron apránként a dolgokat a sulira, koleszba. Ami megtetszik vagy praktikus és jó az ára, azt veszem. Hétvégén pl. a vásárban tök jól bevásároltam, mert volt olyan hely, ahol 2-300 ft volt minden. És tök jó felszerehető akasztót, tálcát, vágódeszkát és ilyesmiket vettem. Kicsit szeretném majd azért kidekorálni a kopott, leeső vakolatos falat is. Tavaly az előtte ott maradt képeket raktuk a lyukakhoz. Kíváncsi vagyok, hogy idén esetleg kifestik-e a mi szobánkat is. Nem tudom, hogy mi alapján választják a kifesteni való szobákat, de nálunk már eléggé válik le a vakolat, szóval hátha. De ha nem, hát nem. Legalább lelkiismeretfurdalás nélkül telitömhetem a falat dekorral. Ha új lenne, azért nem ragasztanék olyan sokmit a falra, akkor a polcra menne minden. Na de térjünk a lényegre. Megvan az alap órarendünk. És hát eléggé felbolygatták. Lesz egy óraütközésem, az biztos. Úgyhogy azt tervezem, hogy az adott tantárgyat majd 1 évvel később veszem fel, úgyis kellennek majd oda is a kreditek. Csak éppen most is kellenének. Az előadások ugye fixek. A gyakorlatokat kell jól felvennem. Szóval nézegettem már, hogy mi hogy lenne jó. Csak ugye most fel kéne vennem nem 1 szabadon választható tantárgyat, és azok főleg esténként, délutánonként vannak, szóval 4-re végeznem kéne mindennel. Már megvitattam magammal az ügyet. Szóval kezdem látni a helyes megoldást. Majd megkérdezem babet is, aki persze valószínűleg azt fogja mondani, hogy én tudom, és ha elmondom neki a leglogikusabb válozatot szerintem, akkor majd helyesel. Nem tudom miért, de ezt anyuval is közölni szoktam, de ő is inkább rámhagyja a döntést. Egy jó órarend szerintem csodaszer. De tényleg. Látni kell, hogy hogy tudom beosztani az időmet. De amúgy azt bírom, hogy tervezek egy órarendet, fel is veszem a kötelező tantárgyakat, de a szabadon választható tantágyak természetesen csak később jelennek meg. De hogy mikor az jó kérdés. Mert van, hogy random, amikor gondolom a tanár megnyitja, de hallottam már olyan mende-mondáról is, hogy valamelyik naptárban van. a kari naptárban nem találtam. Akkor egyetemi naptárban lehet? Azt nem is nagyon tudom, hogy van-e, meg ha igen, hol. Ott a kari naptár, Nekünk ahhoz kell ragaszkodni, nemde? Ott van minden a drága kis szakunkhoz. Jó az nekem. Csak férjek be a létszámkorlátos kurzusokra. Jó ez a rendszer, mit ne mondjak. Kellenek a kreditek, de azért nem biztos, hogy beférsz. Na mindegy, ez van. Reménykedünk. Küzdünk. A jó helyekért. :D Márcsak azt remélem, hogy tényleg ketten leszünk a koliszobánkban.

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!