Habár évközben nem szoktam túlságosan sok filmet nézni, azért van amit érdekel. Most szerencsére még van időm párat megnézni. És hát jön a lista, hátha nektek is megtetszik valami és megnéznétek. Szólok, ha van benne valami ismert, régebbi, ne akadjatok ki. Suli közben tényleg nem nagyon szoktam nézni semmit se. :D
Pappa pia
Mióta megláttam az első előzetest, interjút a filmmel kapcsolatban, azóta érdekel. A zenék, a musicalek amúgy is vonzanak. Érdekel nagyon, hogy milyenek lesznek a régebbi zenék új hangszerelésben. És a történet pedig elég romantikusnak ígérkezik.
Minden minden
Ez a film is elég régóta érdekel. Érdekes erkölcsi kérdéseket vet fel. Az anya aggódhat ennyire gyermekéért, annak kárára, hogy megismerje lánya a körülötte lévő életet, megvonja tőle a szerelmet? Az ugye már a trailerből kiderül, hogy elég romi film, de hogy most mi lesz a végkifejlete, meghal-e a lány, esetleg visszamegy az anyjához és ugyanúgy éli az életét, vagy a fiút is beengedik a képbe? Most vagy szomorú lesz, vagy happyend. De mi lesz? Na ezt szeretném már tudni. :D
Tiszta szívvel
Ez egy tavalyi film. Till Attila rendezésében. Igazából mikor megtudtam, hogy neki van hozzá köze, akkor kezdett el érdekelni. Ugyanis szerintem ő egy nagyszerű ember. Egy pártatlan, de mégis meghatározó személyiség, akiről nem a botrányai miatt hallunk. Egy igazi híres embernek szerintem ilyennek kéne lennie. Nem holmi celebeket kéne isteníteni. Szóval a történetre térve, már az is elég érdekes, hogy mozgássérült van benne. És ez jó, mert végre róluk is van szó. Végre fény vetül erre is. És nem is akármilyen, hiszen eléggé aktív életet él. Lehet, hogy a sötét oldalon, de majd kiderül a filmből, hogy mi miért van.
Agymanók
Egy aranyos kis Disney film. 2015-ben jelent meg. Lássuk be, attól, hogy felnőttek vagyunk, az agyunkat kikapcsolhatjuk egy kicsit. A Bébi úrt is megnéztem és az is animációs film volt, na. Egyébként ehhez a filmhez nincs sok hozzáfűznivaló. Látjuk majd, hogy az 5 fő érzelem hogyan irányítja az embereket. :)
Egy kutya négy élete
Ennek a történetnek a könyvét már nézegettem. Ugye szeretem a kutyákat, és így ragadt meg rajta a szemem. Ez is egy érdekes kérdést feszeget, hogy mi az élet értelme. A trailer alapján már meghatónak ígérkezik. Ez a film is mutatja, hogy mindenkinek kell egy kutyus. :)
Ez a Pappa pia szerintem is jónak ígérkezik, legalábbis remélem. :D A Minden, mindenről meg azt hallottam, nagyon jó, csak kiszámítható, de ezt leszámítva tényleg egész jó film lett. Úgy mennék már moziba.. xd
2017.08.10. 18:45
Jasmine
A minden, minden engem is nagyon érdekel, kíváncsi leszek rá. Hétvégén megyünk is megnézni. :D
Ez a Pappa pia szerintem is jónak ígérkezik, legalábbis remélem. :D A Minden, mindenről meg azt hallottam, nagyon jó, csak kiszámítható, de ezt leszámítva tényleg egész jó film lett. Úgy mennék már moziba.. xd