395. Szerettem felnőni akkor, amikor nekem kellett2017.08.11. 07:57, Đzsí
Más az életük a mai gyerekeknek, tiniknek, mint anno nekünk volt. Néha ez borzasztó. Oké, hogy gyorsul a világ. De a mai viszonylatok, anyagi helyzetek mellett nem 14 éves korban kell elkezdeni a családalapítást. De hogy a gyerekek annyira modernek legyenek, hogy egyes országokban már nem is akarják tanítani a kézzel írást, az gáz. Hogy fogják így aláírni a dolgaikat? Vagy minden már ennyire digitalizált lesz? Én azért ezt nem tenném. Tanulják csak meg. Otthon úgyis a gép előtt ülnek, úgyhogy biztos értenek hozzá.
Emlékeztek még az MSNre? Suli után ott chateltünk egymással. Sokan speciális karakterekkel dúsítva írták ki a nevüket. És az a sok animáció, amit küldtünk egymásnak. Pl. amikor a fagyis kislánynak leesik a fagyija, vagy éppen kopognak a képernyőnkre. Akkor még az emotikonok is másmilyenek voltak. Sőt, elmenthettünk új hangulatjeleket is. Jajj de jó is volt. Meg azok a játékok, amikkel egymás ellen játszottunk. Pl. a dáma. Jó kis időtöltés volt. Ha pedig éppen valaki nem olvasta amit írtunk, vagy nem válaszolt, küldhettünk neki képernyőrezgést. A mai gyerekek azt se tudják mi ez. És arra emlékeztek, hogy lent volt a sarokban a kis emberke, és mindig beállítottuk, hogy elérhetőek vagyunk vagy elfoglaltak, vagy épp nem vagyunk a gépnél. Vagy éppen ninjában nyomtuk és rejtve kapcsolódtunk. Emlékszem, én ezt mindig akkor csináltam, amikor valakivel össze voltam veszve, és vártam, hogy ír-e. Vagy éppen figyeltem valakit, hogy feljön-e. :D
Kint lenni a szabadban? De jó volt! De a mai gyerekek nagyrészével sajnos nem az a gond, hogy mikor mennek már haza, úgy kell behurcibálni őket az utcáról, a barátjuktól, hanem őket pont hogy ki kell vinni. Szerintem túl korán és felügyelet nélkül kezdik el használni a telefonokat, tableteket, gépet. Használják nyugodtan, hiszen ez a 21.század. Ne csak ezzel kössék le magukat. Nem azt kell csinálni, mint egyes szülők, hogy jól van, odaadjuk a gyereknek a tabletet, a laptopot, had legyen el, legalább nem lesz a nyakunkon. Az ilyeneknek miért kell gyerek? Barátkozzanak, fogócskázzanak, labdázzanak, tollasozzanak, kint a szabadban. Emlékszem, hogy otthon a szobában és a mamánál is kint az erkélyen építettünk egy csomó bunkert. Egyszer emlékszem, kint is csináltunk paplanokból egy nagyobbat a testvéremmel. Az úgy volt azt hiszem, hogy kint alszunk benne, de úgy emlékszem, hogy végül mégse töltöttem ott az éjszakát. A barátnőmmel meg mindig barbieztunk. Na ott még volt képzelőerő. Meg mindig elbicikliztünk a faluban. Meg medencéztünk. De jó volt. Nyáron csokibarna voltam a felállított medencék miatt. :)
Olvasás. Igen. Szerencsére olyan nevelést kaptam, hogy nem megutáltatták velem az olvasást, hanem megszerettették. Napjainkban mi van? Már általános iskolában rövidítetten olvassák otthon a kötelező olvasmányokat. Vagy ami mégjobb, a szülő olvassa el a gyerek helyett az olvamányt, és ő írja meg az olvasónaplót. Ezen én nagyon kiakadtam. Ennek pont az lenne a lényege, hogy megszerettessék a kis aranyos történetekkel az olvasást és hogy jobb legyen a szókincse és gördülékenyebb legyen az olvasás. Ez pont hogy a gyermek javát szolgálná. És most nem a mit tudom én hány száz oldalas Aranyemberről beszélek. Nem. Ez most konkrétan A két Lotti története volt. Az egy aranyos kis sztori, és egyáltalán nem hosszú. Egyes szülők miért úgy veszik fel, hogy csak legyen kész és tegyünk le róla? Milért nem látják egyes szülők, hogy ez a gyermek java? Jó, ez egyedi eset. De a könyv jó, mert a képzelőerőt, szókincset fejleszti. Nem a számítógép és a tv kell mindig. Nekem is volt, de én legalább hajlandó voltam leülni olvasni, és a kötelezőkön kívül mást is elolvastam. Általános iskolában még szép, hogy mindent elolvastam. Gimiben már volt amit nem, de általános iskolában szerintem azért még eléggé elkéne.
Végül nézzünk meg egy mai gyermeket. Azt hiszem, hogy egy nagyon jó képet választottam. Tükrözi a mai miniatűr felnőttket. Sajnos ez van ma. A gyerekeknek már felnőttebb ruhájuk van, mint magukban a felnőtteknek. De komolyan. Nézzetek csak szét a gyerekosztályon és felnőtt részlegen egy szupermarketben vagy egy áruházláncnál. Nagyon gáz. Tényleg felnőttesebb ruhák vannak a gyerekeknél. Már a kicsi babákra is van mindenféle felnőttes dolog. Cukinak cuki, 1x, 2x, de ne 3 évesen akarjunk felhúzni egy kis estélyit a gyermekünkre és ne is akkor akarjuk elkezdeni kifesteni a körmeit és sminkelni. Csak sajnos a mai világ, a mai szemlélet nagyon ezen az úton halad. A gyorsításon. De had legyen már szegény gyereknek gyermekkora. Szegény gyerekmodellek is. Szépnek szépek, tényleg, de mi lesz velük, ha olyanok lesznek, mint egyes sztárok és elzüllenek? Nagyon rossz lenne végignézni. És mi van a bulikban? Néha már én fiatalnak érzem magam, ha nem az egyetemi bulikon vagyok. De mondjuk már az egyetemi napokon is vannak kisebb középsulisuk, de ki tudja, lehet általános iskolások is. Sajnos már nemigazán lehet ezt megkülönböztetni. 13 évesek már eljárnak bulizni, szülői felügyelet nélkül. Biztos van, akinél van kontroll, de akiknek nincs, mi van ha leitatják őket és olyat csinálnak velük, amit nem szeretnének? Ez azért elég ijesztő és rossz is. 6-8 éve azon voltam kiakadva, hogy egy ötösikes lánynak lila vagy rózsaszín melírcsíkjai voltak. De azt hiszem, hogy ezen már nem kéne meglepődnöm. Ettől függetlenül, ha nekem lesz gyerekem, én azért szeretném, hogy legyenek szabályok és nem szeretném úgy elkapatni mint más szülők. Szeretném, hogy meglegyen mindene, de azért majd tudnia kell, hogy hol a határ. :)
|
MSN nekem is nagyon hiányzik :( Ez a skype csak egy ócska utánzat lett sajnos. Nem szeretem.