Blog

402. Nincs megállás

2017.09.01. 13:02, Đzsí

Nem írtam pár napja, mert eléggé el voltam foglalva. Korán keltem, későn értem haza. Ingáztam az egyetemi városom és babe albérlete között. Szóval nem keveset utaztam a héten, azt hiszem. A jövendőbeli munkámat intéztem, valamint dolgoztam is. Jaja, egy kis szórólapozást bevállaltam. Kicsit le is égtem, azt hiszem. De ez csak még a bemelegítés volt. Ugyanis jelentkeztem egy helyre, ahol 2 kör is volt, és sikerült. Nem volt nehéz a két teszt, egyáltalán. Szóval hétvégén már megyek is az elméleti oktatásra, utána pedig irány a gyakorlati oktatás, ami szerencsére már nem tart reggeltől estig, de már suli mellett lesz. Szóval hajrá nekem! :) Utána pedig végre dolgozhatok. Alig várom. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog tetszeni. Remélem, hogy szeretni fogom. Mindenesetre én izgatott vagyok és várom. Új lehetőségek. Szeretek élni velük. :) Szóval kicsit érdekes lesz beköltöznöm a kollégiumba, mivel vasárnap van a beköltözés, szóval babe majd hozza utánam a cuccokat, mire végzek az aznapi oktatással. Remélem nem hagyok itt semmit. :D Szóval ma van végre a pihenőnapom. Ma nem szeretném megerőltetni magam. :D Igazából szórólapoztam és nem volt annyira jó, mert a felénél már majd leszakadt a lábam. Mondjuk azért elment. Nem volt annyira rossz azért. Voltak kedves emberek is. :) Én pedig szeretem alaposan végezni a munkámat, szóval szerintem megelégedhettek velem. Várom az új munkámat is. :) Izgatott vagyok már nagyon az év miatt is. Mondjuk azt azért sajnálom kicsit, hogy bevállaltam a hétvégi oktatást, mert nem tudok egész vasárnap délután a szobámmal bíbelődni, de majd este megpróbálom behozni a lemaradást. Tegnap be is vásároltuk babe-el a szükséges kolis dolgokat. Próbáltam a legszükségesebb dolgokat vásásrolni, de azért volt, amiből többet vettünk és a darabszám felvitte az árat. De hátha így nem fog annyi pénz elmenni. Mondjuk elvileg most már huzamosabb munkám lesz, szóval picivel több pénzem lesz elvileg. De szeretném persze félretenni. Már most megpróbálok spórolni a jövendőbeli házamra, vagy lakásomra. Igaz, asszem ez el fog tartani egy ideig. :D

U.i.: A nyereményeket elküldtem mindenkinek. Köszi a részvételt mindenkinek. :) Ja és a barátnőm, akiről az előző posztban írtam, írt nekem, és azt hiszem, hogy szent a béke. Azt hiszem, hogy jó félévet kezdünk. :)

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!