Blog

407. Körforgás az életem

2018.08.09. 11:08, Đzsí

Kedves, drága blogom! Kedves, drága, még jelenlevő, hűséges G-Portálosok!

Olyan régen jártam már itt. Sajnos utóbbi bejegyzéseim erről szólnak. Írnék én ide szívesen, és mindig lenne is mit. Csak éppen, hogy a felnőtt élet küszöbén állok, dolgozom és tanulok egyszerre. Sajnos, nem sajnos eléggé maximalista vagyok egyes tereken, ezért minél többet dolgozom, hogy lehessen egy kedves otthonom, ahol végre a párommal (egyenlőre) kettesben lahatunk, plusz persze a drága kutyáim.

Élek, pörög az életem ezerrel. Szüleim néha féltenek is, hogy túl sokat dolgozom, de most még élvezem. A szakdolgozatomat is be kellene fejeznem, csak sajnos inkább dolgozni járok ilyenkor, mert úgy vagyok vele, hogy azért fizetnek is. A szakdolgozatomat is szeretem egyébként. Nagyon sokat dolgoztam vele, és hogy legyen mit leírni, már csak be kéne fejeznem igazából.

Párommal megvagyunk, ismét félig-meddig távkapcsolatban vagyunk, de ha hétvégén épp nem dolgozom, akkor megyek hozzá, tehát amint van egy kis időm találkozom vele. Szeretem és vele képzelem el a jövőm. Ha tehetném, én már vennék egy közös házat a városban, vagy környékén, de ő szeretné megvárni amíg végzem a sulival, és kiderül hol lesz az igazi állásom. Van jó pár lehetőség, dönteni nehéz. Úgyhogy ha van cívódás közöttünk, akkor ennek ez az oka. Egyébként jól elvagyunk mindketten. Drága kutyáinkkal is minden oké, sajnos velük sem tudok mostanában annyit foglalkozni. De ha majd végre egyszer kézhez kapom a diplomámat, akkor biztos, hogy annyit leszek velük, amennyit csak lehetek.

Tényleg azért nem tudtam írni, mert suliból munkába mentem, vagy épp fordítva, munkából suliba. De szeretem a blogom, szeretem a G-Portál, szeretlek titeket. <3

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!