Tavaly júniusban-július közepéig voltam a legboldogabb. Lediplomáztam, jó eredménnyel. Mellettem volt a családom, a barátaim és életem szerelme. Akkor volt a legjobb élni. Úgy éreztem. Végre beérett a munkám gyümölcse. Jó volt. Nagyon.

Aztán eljött az, amire valószínűleg utaltak már jelek, de nekem nagy, és érző szívem van. Kevés embert szeretek, de azt nagyon. Ilyen volt az, akiről azt gondoltam, hogy ő életem szerelme. Külön váltak útjaink. Arra már rájöttem, hogy mikor vége lett, akkor valószínűleg még szerettük egymást. Én tényleg nagyon hittem bennünk. Nagyon sokat voltunk együtt. Szinte az én életem negyedét. Így joggal érezhetek bizonyos dolgokat. Van, hogy random dolgokról eszembe jut, még most is.

Aztán, mikor egyszer-egyszer felbukkan, pedig már kezdenék helyreéllni, akkor megint kezdhetem újra az építkezést. A távolodást. A reménykedést abbahagyni. Hogy oké, szép volt, jó volt, de már nem lesz többet olyan, hogy mi együtt. Ilyenkor mindig újra és újra fel kell fognom.

Tényleg jó volt együtt. És nagyon sok emlék összegyűlt bennünk. És olyan dolgokról villanak be néha emlékképek, amikről nem is gondolnám. De talán a kulcs dolog, amire rájöttem, az az lehet, hogy a megszokás az,ami hiányzik. Rengeteg dolgot csinéltunk együtt, rengeteget tapasztaltunk.

Nem mondom azt, hogy nem lenne jó újra, mert nem így van. Lenne jó és rossz oldala is. Tény, hogy voltak rossz dolgok a kapcsolatunkban. És amik az utóbbi időben történtek dolgok, valószínűleg meg sem érdemelné, hogy újra vele legyek. És ő nem is akar. Szegény azt sem tudja mit csináljon. A családja még mindig ugyanúgy kihasználja. Ő neveli szinte az egyik tesvére gyerekét. Ő egy nagyon jó ember. És nem ezt érdemelné. Ezt már neki is elmondtam, nem egyszer. Ő maga egy jó ember. Túl jó is. Csak befolyásolható. És sajnos nem mindenki a jó irányba teszi ezt vele. És nem tudom az egész életét megváltoztatni, főleg úgy, hogy nem is partner ebben. Jobbat érdemelne, mint ami most vele van. De tántorthatatlan, Nem tudom, hogy egyszer fel-e fogja majd. Azt gondolom, hogy eléggé célvesztett lehet mostanában, mert nem igazán tudja, hogy mit akar.

Viszont az én életemnek pörögnie kell tovább. Nem hagyhatom cserben a sok embert, akikért, dolgozom, akikkel dolgozom, és főleg nem a barátaimat, főleg azt a két leányzót, akik a legjobban mellettem voltak, mikor kellett. És elégszer hallgatták már ezeket az újra megjelenős sztorikat, úgyhogy véget kell vetnem annak, hogy ez a hatás a hatalmába kerítsen. Semleges szeretnék lenni, amennyire csak lehet, vele szemben. Mert elég rossz mindig a felcsillanó remény után felállni újra. Nem teheti meg ezt velem. Főleg, amilyen az utóbbi időben.

Úgyhogy elsősorban magamért, a jövőmért, a barátaimért, a családomért kell, hogy továbbhaladjak. Rajta voltam eddig is. És ezután is. Úgy vagyok vele, az ember mindig tapasztal, tanul. Már kezdek rájönni, hogy mi az adott módszer, ami talán a legjobban helyre tud egy ilyen után állítani. Viszonylag sok emberrel próbáltam ismerkedni az elmúlt idószakban. Ha nem is lett meg még életem szerelme, de mivel szeretem mindenki érzését megérteni, ezért folyamatosan fejlettebb leszek ezen a téren. Úgyhogy köszönöm ezeknek az embereknek, hogyha talán nem is lett éltreszóló kapcsolatunk, de legalább betekinthettem a gondolkodásmódjukba, életükbe, és így a további életemmel, párkapcsolatommal kapcsolatban már okosabb leszek. Most már nagyjából kezdem érteni, hogy mi a fontos számomra, milyen emberekkel ne kezdjek. Hálás vagyok annak a személynek, akivel azt hittem, hogy végre a másik felem, de aztán nem úgy alakult, de ráébresztett arra, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok az az átlag, sem ő, sem én, én kicsit mégis próbáltam megfelelni mások elvárásainak bizonyos dolgokban. És ezért tettem olyan dolgokat, amiket ha nem tettem volna meg, akkor lehet, hogy most velem lenne. És ő is egy nagyon jó és kedves ember. Különcebb, mint én, de nekem így kedves. De nem is az, hogy különcebb, inkább bölcsebb. Nyilván mögötte van az a pár év, ami a korkülönbségünk. És ő egy nagyon jó ember. Lehet, hogy a legjobb, akit valaha megismertem. Kedves, jóképű és tehetséges, és mégis teljes alázattal nyúl a dolgokhoz. Mégha mondjuk a második állítást nem is hiszi el magáról, pedig így van. Azt kell mondjam, nagyon magasra tette a mércét magával. Talán nem is lehet megdönteni. Viszont vannak dolgok, amikben felnyitotta a szemem, és ezt köszönöm neki. Ő is megérdemli, hogy egy meghitt, boldog élete legyen. Jó ember, neki ez jár.