Blog

16. Vámpírnaplók *_*

2011.03.03. 17:12, Đzsí

Sziasztok! Tudom, hogy egy csomó helyen vámpírlázban égnek. Gportál História oldalán láttam, hogy ott most vámpír hét van. Gondoltam, ha már ott is azzal foglalkoznak, hát akkor én is megnézek már végre egy részt. :D Nem is vártam sokáig. Úgy is most van egy kis időm, megnéztem az első évad első részét. Hát jó, ilyen kis romantikus, de  jó. =D Csak most láttam néhány oldalon, hogy a másik pasival is összejön majd, vagy valami ilyesmi és az a sötét oldal, meg minden. xD Nem tudom, hogy nézzem-e a többi részt, mert hátha túlságosan is rákattannék, meg hát én a jó oldalon álló vámpírnak szurkolok. >.< Hm, vajon a csaj megtudja, hogy vámpírok? o_o Na mindegy, nem akarok erre is annyira rákattani. >.<
Mai nap jó volt, de nem mondhatnám, hogy tökéletes, mivel még tanulnom kéne. :\ Törin felolvastam az ENSZes szövegemet, amit tegnap este írkáltam. Osztályfőnökin beszélgettünk. És egy gyerek hiányzott, [Sz.] aki fenyegette egy másik osztálytársam. o_O Ő hiányzott, szóval beszélhettek róla. >.<" Törin amúgy másoltam át az angol szorgalmim másik lapra, mivel az angoltanár az osztályfőnökünk. És odaadtam neki. :)) Kiderült, hogy a jövő keddi, népszokásos vetélkedő elmarad, mivel a tanárnő megbetegedett. Így harmadik órában irodalom helyett infóteremben voltunk. :P Negyedik órában, tesin osztályoztak. Két jegyet kaptunk. Gyakorlatom:megfelelt. Összekötés [nem biztos, hogy ez a neve]: kiváló. Remélem nem fogunk az egész félévben ilyeneket csinálni. >.< De ha igen, túlélem. Meg kell szokni, van ami jó. :D Ötödik órában nem írtuk meg a matekdogát, mivel az egyik osztálytársam telefonja eltűnt. Valószínűleg ellopta valaki. Nagy valószínűséggel az osztályból... De szerintem meg valahol a tornateremben van. De ők tudják. >.< Átkutatták a táskáinkat. Mármint a csaj, akié a telefon. Nekem csak a tesicuccomat [vagy azt sem] nézte meg. Igaz, nálam úgysem találta volna meg. >.< Hatodik órára így átcsúszott az óra anyaga. Szegény matektanárnő kapja meg mindig az ilyeneket. >.< Na most már megyek viszont, mert nem akarok ennyire unatatni senkit sem. x)

Még nincs hozzászólás.
 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG