Nos, van amikor az ember azt hiszi, hogy nagyot fordult vele a világ. Most nálam nem az van. Már lenyugodtam. Nos, jobb ha inkább azt mondjuk, hogy van, amikor az ember ki van a szülei miatt. Ó igen, ez most jobban ide illene. Vagy csak az egyik miatt? Bár lehet, hogy a másik is hibás egy kicsit. Lehet, hogy igazat mond az egyik, aki beszél is, de akkor is. Ezt meg lehetett volna csinálni. Én sem akarok köcsög lenni. És amit én egyszer megígérek, azt meg szeretném csinálni. Akkor miért kell ebben megakadályozni? Csak jó fej akarok lenni, és segíteni. Azért nem kell mindig félteni a tulajdonomat. Majd visszakapom. De akkor is. Részemről ez olyan gáz volt. Főleg ezt a nemet mondani. Aztán persze jött a miért. Hát, az is egy különös dolog volt. Megmondtam az igazat. Most mit hazudozzak? Amúgy se tudtam volna erre mit kitalálni. Úgy hülyeség ez ahogy van. De hát oké... De akkor is. Egy ideig hallgatni fogok. Már ameddig sikerül. Hajh, ezek a szülők, néha olyanok... Még akkor is, ha van egy kis igazság a mondanivalójukban. De ennyit akkor is meg lehetett volna tenni. Köcsönadni valamit egy ideig. Tudom, hogy páran ki akarnak használni, de akkor is oda kellett volna adnom. Én megpróbáltam. Innentől kezdve ne engem okoljatok! És már nem is akarok magyarázkodni. El akarom felejteni. Számomra ez gáz is.

Nos, nem fognak érdekelni. Vagy inkább csak vele nem foglalkozok. Ja, hogy kivel? A kedves osztálytársaimmal. De mondjuk most bajom sincs velük. Csak zenét hallgatok... Jó, eggyel lehet. Ő egy nagy paraszt. Nem fogok neki semmit megcsinálni. Mondok neki nemet azt' kész. Ne higgye, hogy ennyivel megússza. Mondjuk az megnyugtató, hogy nem csak velem bánik így. De ajj, mi lesz, hogyha most senki nem fogja megcsinálni neki? Semmi. Én sem. Leszállhatnak rólam. Nem kell mindent tőlem kérni. Ő meg amúgy is csak egy hátsó. Tavaly októberben és novemberben asszem elvakult voltam. Vagy inkább belémbeszélték. Én is tudok hülye lenni. Naiv és hiszékeny. Te jó ég. Hogy lehettem akkora... Ezek meg félreértették. Tipikus A-s színvonal. Mostantól kap mindenki egy kis be-be szólogatást, ha szükséges. De persze a suli keretein belül sose durván. Amúgy mondom, jól vagyok. Csak úgy néz ki, néha eszembe jutnak régi dolgok. Vagy hogy most miért így van. Nem gáz. Én most jól vagyok. És a megfázáson kívül most bajom sincs.

A hét elején még én nevettem a többieken, hogy milyen náthásak, meg tüsszögnek. Ez sem tartott sokáig, ugyanis már én is beleestem. Bárcsak el tudnám kerülni azt a sok köhögést. Meglátjuk, hogy mi lesz még. Nem hinném, hogy elérte volna már a tetőpontját, bár a mostani állapotot kibírnám még, csak rosszabb ne lenne. De lesz, sajnos. Ugyanis egy csomót szoktam köhögni. Ezt utálom. Az óra felén én köhögök, a többiek meg persze kussban vannak. Ilyenkor. De bárcsak valahogy megakadályozhatnám. Suliból hazaérve, állandóan nekiállok főzni egy teát, hogy iszogathassam délután. De eddig csak rosszabb lett az állapotom, pedig már tegnap elkezdtem orrsprayt is használni. Ja, az élet nagy gondjai. Sebaj, nemsokára biztos túl leszek én is rajta.

Az apró dolgoknak is kell örülni. És igen, most fogok is. Előre szólok, ne higgyetek valami kárörvendőnek, csak én azért megpróbálok mindennek örülni. Remélem, hogy ha a dolgot elmondom, nem fog egoista dolognak tűnni. Szóval a mai egyik angolóra után nagyon megörültem, ugyanis az egyik elsős félreugrott előttem. Na jó, ez most lehet, hogy hülyén hangzik. Szóval mentem a folyosón és egyáltalán nem volt kedvem iránytváltoztatni, de persze ha muszáj lett volna, megtettem volna, szóval az elsős fiúcska átugrott előttem, és én ennek örültem. Mármint annak, hogy nem nekem kellett kikerülni őt. Ugyanis volt előző nap egy lány elsős, akit viszont nekem kellett kikerülnöm, és azért meglett róla a véleményem. Na jó, ne nézzetek légyszi valami kőszívű akármicsodának, csak egy kis tekintélyt én is szeretnék.

Sajnos már megint a fejembe-ötlött, hogy van aki kihasznál. De miért? Miért jó valakinek a jóságát kihasználni? Eltöprengek ilyenkor, hogy jól értettem-e mindent, hogy jól csináltam-e, és igen. Kihasználnak. Tudom, ha az ember valakinek a barátja, illik neki szívességeket megtenni, meg néha adni is valamit. De sajnos sokszor néha úgy érzem, hogy csak én adok, de nem kapok. Ha meg végre el kezdek beszélni, akkor miért kell egyből másra terelni a témát? Ha akár már a szerelmi életemről is van szó, az az ember örülhetne, hogy beszélek róla, ugyanis erről sosem szoktam beszélni, csak nagyon ritkán. Kivételes embernek tekintheti magát az, aki hallott már bármit is. Mármint olyan valamit, ami nem hülyeség, vagy épp kitaláció. Vagy miért kell egyből leszólni az illető fiút? Alig hallott róla. De mégis, akkor miért várja el, hogy az ő fiúiról meg dumáljak vele? Mondjuk már fel sem hozom a témát. Van még egy dolog, ami még izgat, de ezt nem is szeretném megbeszélni vele. Ugyanis volt egy fiú, akiről ő is tud, összeboronáltak vele, pedig nem volt semmi. És igaz, hogy jóban voltam vele, idén meg tökre közönséges lett. De nem tudom, hogy miért. Kétszer szóltam külön hozzá, mindkétszer visszataszító választ kaptam. Oké, ha már nem akar a barátaim közé tartozni, megértem. Engem úgyis csak kihasználnak.