Nos, szerencsére kellemesen csalódtam. Úgy látszik, hogy amikhez nincs kedvem, azokból sül ki a legjobb dolog. A rokonoknak nem kellett sokáig jópofiznom, ugyanis mi az egyik asztal végébe ültünk. Mondjuk mikor a sok új arccal kellett találkoznom, az kicsit sok volt, ugyanis ennyi új nevet nem tudtam megjegyezni. Szerencsére nem kellett bájcsevegnem ugye senkivel, mert mellettem az én családom tagjai ültek. Nos, az ebédnél volt egy csomó finom kaja. Úgy teleettük magunkat, hogy csak na, de aztán még kínáltak. Kaja után megnéztük a motorosfelvonulást, a borospincét, a borrend lovagjait, a zenekart és a hintókat, amire felszáltak. Akkor aztán én is szabadnak éreztem magam, mert a szüleim elmentek az egyikkel. Utána a tesómékkal szétnéztünk a búcsúban és ittunk jégkását. Aztán a háznál már elkezdtünk netezni, hintázni meg minden, mert elég soká' jöttek meg a többiek. Akkor aztán elmentünk meglátogatni apukám kersztanyját, majd pedig vacsoráztunk. Kaja után egy kicsivel kimentünk a búcsúba és végre felülhettem arra a pörgettyűre [aminek a neve nem jut az eszembe], és érzhettem, hogy van kaja a hasamban. Szerencsére nem lett végterméke ott. A pasas vagy 4x, 5x gyorsított, és jó volt, csak attól féltem, hogy az a cucc szétesik, én meg elrepülök. Nos, utána bementem, és megmutattam anyunak a kezemet, ugyanis ha hozzáérek a karomhoz, még mindig fáj. Mert ugye ahogy pörögtünk, nyomott a vas. Ezután a térre mentünk, ahol koncertek voltak. Jót tomboltunk a sógorom anyukájával. Aztán ott szemeztem egy pasival, csak aztán jött apám és mindent elrontott. Na mindegy. Volt tűzijáték is, szép volt, tetszett. A következő bulira is akarok menni, hátha látom azt a pasit.

Végre hétvége van, végre egy kis szabadság. Igaz, úgy éreztem, hogy tudtam volna még folytatni a hetet és iskolába menni ma is. Mondjuk az nem is baj, mert elvileg idén lesz pár szombati tanítási nap. Örülök, hogy hétvége van, meg minden, kikapcsolódhatok, kicsit pihenhetek. Vagy mégsem? Hát az a helyzet, hogy ma megyünk vendégségbe, már délelőtt indulunk, és szerintem jó estig is ott fogunk maradni. Főleg, ha megnézzük a tűzijátékot is. Örülök, hogy búcsú lesz, meg lesznek fellépők, meg satöbbi, csak hát nem az én érdeklődési körömnek megfelelő lesz. Pénzt meg nem igazán költhetek, mert hát itt azért mindennek megvan az ára. Meg kicsit az is zavar, hogy majd vasárnap kell tanulnom, mert igaz, hogy tegnap átnéztem az irodalmat, de a töri hol van még? És az lesz hétfőn is, és kaptunk belőle elég sok házit is, és pont az az egyik tantárgy, amibe bele szeretnék húzni. Ahh, úgy utálom, hogy majd ott jópofiznom kell. Nem tehetek róla, de én sem lehetek mindig formában. Meg olyan emberek lesznek az ebédnél, akiket alig ismerek, néhány kivételével. Tartok attól, hogy nem fogom jól érezni magam. Bár az ellenkezőjének nagyon örülnék.

Szóval megvolt az első öt sulis nap. Mondjuk első nap főként lazítottunk igaz, volt amiből már házit is kaptunk. Aztán a napok múlásával kezdtem beleszokni újra a megszokott kerékvágásba. De nem szeretném, hogy megunjam, mert a változatosság gyönyörködtet. És ha beleunok, akkor nem érdekel már a suli és nem teljesítek olyan jól. Épp ezért küzdenem kell és tanulnom. És az iskolában érvényesülnöm kell, hogy oda se csak tanulni járjak, hanem barátkozni is. Már ez is kezd sikerülni. Ajj, szeretném a kitartást és a saját odaadásomat. Jól szeretnék teljesíteni, csak ennyit akarok. A hétvégén pedig kikapcsolódni.

Igen, hát eljött ez az év is. Én kicsit erőt tudtam meríteni a tavalyi bejegyzéseimből, ahol leírtam az első napokat. Gondolom az idei évhez is hozzászokok majd valahogy, hiszen nem tudok mást tenni. Dióhéjban csak annyit az idei évemről, hogy szeretnék kicsit jobban teljesíteni, mint tavaly. Tudom, akkor sem voltam rossz, de az év végére elfogyott az erőm, és a bizonyítványom 3 tizeddel rosszabb volt, mint a félévi. És ez kicsit azért fájt. Mert azért dolgoztam én azért is. És másokkal meg ez pont fordítva volt. Ők az első félévet henyélték el. Rosszul esett kicsit az is, hogy akik puskáztak, egy-egy tantárgyból jobb jegyet kaptak, mint én. Mert ki tudja, ha puskáznék is, meg tanulnék is, lehet, hogy tele lennék csak ötösökkel. De nem szeretnék. Az iskola arra való, hogy tanuljunk, még ha néhányan fel sem fogják. Egyébként az anyukám sem volt megelégedve a 4,0-es, év végi átlagommal. Folyton csak mondta, hogy tanuljak, tanuljak. Meg hogy így nem fognak felvenni az egyetemre. Lehet, hogy velem van a baj, de én pont, hogy ilyenkor azért sem akarok tanulni. De igazából már azt sem tudom, hogy akarok-e egyetemre menni. Hát szeretnék, de lehet, hogy pénzt is kéne előtte keresnem. Nyáron pedig diákmunkára szeretnék majd menni. Mondjuk ez utóbbi még messze van, hiszen épp most kezdődik egy új év, úgyhogy ráérek majd a tavasszal agyalni ezen, bár lehet, hogy nem bírom ki addig. Wáá, jobbnak kell lennem az idén.

Gondolom ebben az időszakban a legtöbb diák a háta közepére sem kívánja a sulit. Ahogy telnek, múlnak a napok, egyre kevésbé várjuk. Én speciel már kezdek örülni egy kicsit. De hogy miért? Azt igazából én sem tudom. De hogy rendbetegyem magamban a dolgokat és segítsek egy kicsit magamon és rajtatok, szeretnék néhány érv-féleséget felhozni, hogy miért is jó, hogy mehetünk a suliba.
Mindenki az elsők között szokta említeni a barátokat, de én nem fogom. Nincs sok barátom [már ha egyáltalán van], meg nem is vagyok egy igazi társasági lény. Ha azt nézzük, igazából nem is a diákok miatt járunk a suliba, hanem tanulni. Na jó, lehet hogy sokan csak azért, mert tankötelezettek.
Nos, az én személyes helyzetemet tekintve örülök annak, hogy nem mi vagyunk a legkisebbek. Így a jelenlegi elsősöket már mi is szivathatjuk. Lehet, hogy gáz, hogy nekem ez már megfordult a fejemben, csak hát az általános iskolai osztályomat a többi osztály nemigen szerette, és hát jönnek abból az iskolából a mi giminkbe is. Na jó, viccet félretéve. Örülök, hogy ismerem a tanárokat, tudom, hogy melyik terem hol van, tudom, hogy melyik tanár mit vár el, és tudom, hogy egyre kevesebb évet kell járnom. Na jó, ez az utolsó kemény volt egy kicsit. Az egyetemmel együtt van jó pár évem... Na a lényeg, hogy nem kell mindent megtanulni, mert már tudod a szokásokat. Viszont ha épp elsős vagy, akkor örülhetsz, hogy mennyi új dolog vár meg minden. Ismerkedhetsz, barátkozhatsz, felfedezheted az iskola minden zugát, összebarátkozhatsz a büfésnénivel némi kedvezményért cserébe, rájöhetsz, hogy mi a finom nála és mi nem. Egy csomó új ember vesz körül, vár a feladat, hogy megismerd őket. Velük garantáltan nem fogsz unatkozni.
A következő érvem a bizonyítás lenne. Végre bizonyíthatsz magadnak, vagy épp a szüleidnek. Tudom, hogy fárasztó a tanulás meg minden, de megvan a gyümölcse. Ha rendesen tanulsz meg minden [mivel az iskola erre való], sikerélményed lehet, ha megszerzed a jó jegyeket. Már akár ettől is nőhet az önbizalmad, ha épp önbizalomhiányos vagy. Adj rá lehetőséget, hogy a szüleid büszkék legyenek rád!
Elő a nyári élményekkel! Bármilyen kis apró örömöd is volt a nyárban, azt elmesélheted az osztálytársaidnak. Igaz, hogy a tanárok megszokták kérdezni, hogy ki hol volt, de biztos volt neked is olyan élményed, amit velük inkább nem osztanál meg, csak a haverjaiddal. Persze másnak is hallgathatod a történeteit. Biztos lesz 1-2, amin lehet derülni.
Azt is szeretném megemlíteni, hogy végre azért hasznosan töltöd el az idődet. Gondolom nyáron sokat gépeztél, és néha lehet, hogy érezted is úgy, hogy semmi hasznosat sem csináltál még aznap. Na ennek azt hiszem vége lesz. De legalább nem fog az az érzés sújtani.