Blog

386. Itt a hétvége, végre

2017.07.21. 10:56, Đzsí

Igen drágám, és nem drágáim, újra itt vagyok és írok. Most csak egy gyorsat írok, mert egy órán belül indul a buszom. Megyek végre a barátnőmhöz. Meg a drága kiskutyijaihoz. Már hiányoznak. Egyébként járok most dolgozni, csak most csúsztatok, így előbb el tudok indulni. Hát igen, aki hétvégente is dolgozott, annak ez jár. ;) De volt azért hátulütője is. De most végre együtt leszünk. Kutyuknak viszek is kis csont alakú jutalomfalatokat. :)

Egyébként a blogom aktualizálását nagyjából elvégeztem. Frissítettem a leírásokat, tettem fel új zenét és idézetet is.Így amikor a gép elé kerülök, csak pötögynöm kell. A G-Portálos közösség mentést pedig komolyan gondoltam. Úgyhogy majd azt a projektet is elkezdem a napokban.

Addig is jó hétvégét mindenkinek! Akinek van pénze, az menjen valami szép helyre, strandolni, vagy ami jól esik. Akinek pedig nincs annyi, vagy nincs alkalma rá (mint ahogy nekem se), kapcsolódjon ki ő is. Én pl. majd megyek kutyákat sétáltani, még az is lehet, hogy egy otthoni kis szalonnasütést is beiktatunk. De majd kiderül, hogy ki ér rá és kinek van hozzá kedve. Legyetetek jó! Pápá. :)

385. Megmenteni a G-Portált!

2017.07.21. 08:28, Đzsí

Régen írtam ide. Tény és való. De most valahogy kedvet kaptam hozzá. Nyár van, több időm van ilyenekkel foglalkozni. Nos, nemcsak most, máskor is néztem már szét itt a G-Portálon. És mit látok? Egyre kevesebb aktív oldal, nincs meg a régi közösség, szétbomlóban van az egész. Ezért én szeretnék elindítani valamit, ami tesz a közösség újráélesztéséért. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha meg se próbáljuk, akkor tuti nem.

Gondolkoztam rajta, hogy vajon mi lehet a probléma? Hát azt tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt kezdődött az, hogy ingyen lehetett portált létrehozni. Itt már azért voltak tiltakozók, és hát azok akik már fizettek, nem jártak jól. De ekkor még fénykorát élte a Gp. A Histórián is volt élet, mentek a játékok, versenyek. Én is aktívan részt vettem bennük, mint ahogy más Gp-sek is. Aztán ahogy telt, múlt az idő, elkezdtek elmenni a honlapszerkesztők. Bezártak, töröltek. Kevesebb felhasználó lett, a közösségi szellem is hanyatlott. De úgy látom vannak itt még ambíciózus és tehetséges portálépítők, ezért megérné feltámasztani a csapatszellemet, közösséget. Úgy veszem észre, hogy inkább Facebook oldalt hoznak létre, mint egy honlapot. De miért? Ott a rövid üzenetek + képek dukálnak. Rövid bejelentkezést itt is lehet csinálni. De itt nyugodtan leírhatsz bármit, amit a szíved diktál. Ha pl. egy rajongói oldal tulajdonosa vagy, a hírnél itt leírhatod a saját véleményedet is. Facebookon meg gondolom többségében nem így tesznek. Gyorsul a világ. De ha nemcsak a Facebookot szeretnéd görgetni egész nap, olyan hírekért, amit mondjuk már 10x láttál, akkor szerkessz honlapot itt, velünk! Ez egy jó közösség volt. És remélem, hogy újra azzá tehetjük. Ez csak együtt lehetséges. Próbáljuk meg! Sajnálom, hogy a mai tinik nagy része nem ismeri a G-Portált. De ha ajánlod, megmutatod nekik, lehet, hogy ők is kedvet kapnak. Én megpróbálok valamit elindítani. Kiderül, hogy hogy sül el, de megpróbálom. A honlapomat is szerkeszteni fogom, ahogy időm engedi. Hát megpróbáljuk. :)

384.I'm a shopping queen

2016.07.01. 07:57, Đzsí

Az egyik mániám, ami megvolt régebben is, de egy ideje erőteljesebben benne van az életemben, az a vásárlás. Na itt most persze nem több tízezer forintos ruhákra, cipőkre meg táskákra kell gondolni. Szeretek vásárolni, de okosan csinálom. Nincs pénzem holmi márkás ruhákra, és nincs is ezzel bajom. Én tudom, hogy nem a ruha teszi az embert. Tudom, hogy milyen a fizetésem, és ennek egy hányadát ráköltöm, hangulattól és mennyiségtől függően és ennyi. Nem leszel nagyobb ember attól, ha Channel-os, Takoo-s, vagy éppen H&M-es cuccod van, de már 30-an megkúrtak. Nem és nem. Nem kell mutatnod, hogy anyuka, apuka, pasi pénzel. Én ezt leszarom. Műköröm, 5 kg smink, szolika? Azt is. Tudjátok, az ilyenekkel szóba sem állok. Főleg ha mellé még egy hisztis picsa is.  Nekem nem gond, de én meg merem mondani a véleményem, ki merek állni az igazomért. Az igazság pedig néha fáj. :(

Na igen, ez egy aprócska vélemény volt tőlem. :D Ebből a szempontból nem változtam. Még mindig nagy a szám. Na szóval vásárlás szempontból mindig keresem az akciókat. Persze ha valami még akciósan is majdnem 4000 ft, hát, azt sem veszem meg. Most pl. elkezdtem netről rendelni. Pontosabban a Wish-el. Már kezdenek megérkezni a csomagjaim. A szállítás termékenként 1 USD, ami olyan 270 ft körül mozog. Sajnos nem ingyenes. Viszont Mastercardos bankkártyával is lehet fizetni, így nem kell PayPal-ozni. Vannak jó kis dolgok rajta, és olcsók is. Bizsuk vannak 1 dollárért, meg azért más hasznos dolgok is. Egy jó felső vagy ruha is van már 3 dollártól. Úgyhogy ajánlani tudom. Lehet kedvezményeket is szerezni, és általában 5%-ot mindig felajánl, vagy addig kell kattintgatni, ameddig nem ajánlja fel. :D Amúgy a turisok is szeretnek engem. Ha 50%-os leárazás van, én megyek. Fuu, az egyik helyen lehet venni 50ft-ért ruhát ha ilyen akció van. Pont tegnapelőtt voltam és sikerült így vennem magamnak egy hibátlan,csipkés ruhát és egy bőr, lehet hogy műbőr rövidnacit. Igaz, hogy picit nagy rám, de hát van öv. Úgyhogy körül lehet meg kell is nézni és egy csomó jó dologra lehet bukkanni. :)

383. Szóval akkor mi is történt eddig? :)

2016.06.30. 11:33, Đzsí

Azt hiszem a történetem, vagyis a blogom addig van megírva, hogy összejövök a párommal, a szüleim ellenzik a dolgokat, de hétvégente azért sikerül eljönni a drágámhoz. Tisztázzuk, hogy lány vagyok és a párom is. Szóval ha valakinek nem tetszik ez a dolog, akkor ne is olvasson. De elmondom, hogy a párom, meg szerintem azért én is, néhány hetero embernél sokkal jobbak vagyunk emberileg. Szerintem a szexuális orientáció nem befolyásol semmit.

Na szóval. Engem felvettek az egyetemre, mondjuk azért várható volt. Páromtól másfélórára, szüleimtől 3 órára van a sulim. Nos, már több, mint 1 éve dolgozom nyáron és suli mellett is. Párom ugye miattam külön költözött albérletbe, így hozzá szoktam hazajárni hétvégére. Most ugye nyár van, szerencsére végeztem sikeresen az összes vizsgámmal és most is dolgozom, pont ott, ahol a párom lakik, úgyhogy teljesen olyan, mintha élettársak lennénk. :) Én főzök, mert még mindig szeretek a konyhában tevékenykedni. Anyuék szerencsére már megbarátkoztak a helyzettel és a barátnőmmel is, úgyhogy már nem kell titkolózni előttük, és simán náluk aludhatunk ketten, szinte már olyan, mintha a lányuk lenne ő is. Hetente-kéthetente, attól függ, hogy hogy dolgozom hétvégén, haza szoktunk menni hozzájuk. Van egy 1 éves kutyánk, aki mellé néhány hete sikerült szereznünk még egyet. Így van két kiscsajszi kutyánk. Nem mondom, hogy a kapcsolatunk zökkenőmentes, mert minden kapcsolatban vannak problémánk, így nálunk is. De hát ez csak még erősebbé teszi a köteléket.

Szóval röviden: elmentem fősulira, ott koleszos vagyok, dolgozom suli mellett, a párommal még mindig együtt vagyunk, van két aranyos kutyánk, a szüleim pedig megbarátkoztak a helyzettel. Ennyi. :)

382. Újra itt: avagy megéri vagy mégsem?

2016.06.29. 13:13, Đzsí

Halihó emberek! Itt vagyok. Be kell vallanom, rég nem jártam erre. Régóta üzemel a blogom, de sosem volt bezárva, max csak egy ideig nem írtam bele. Függetlenül attól mondjuk, hogy mennyi volt ez az idő. Itt a nyár, igaz dolgozom, de azért nagyobb a szabadságom, mint suli és munka közben. A kérdés pedig az, hogy megéri-e itt maradni, írni, blogolni? Milyen most a G-Portál? Miért csökkent a színvonal, az oldalak aktivitása, látogatottsága? Van némi elképzelésem ezzel kapcsolatban. Az egész akkor kezdődött, amikor ingyen lehetett portált készíteni. Igaz, már akkor elkezdődött a html, php őrület. Azóta is csak jöttek az új dolgok, gondolok én itt pl. a Tumblrre és az Insatgrammra. Az Instát nem szeretem. A Tumblrt igen. :) A kérdés pedig az, hogy velem mi legyen? Maradjak itt és írjam ki magamból ami bánt, hogy a páromnak kevesebb hisztit vágjak le és kicsit rendbe tegyem a lelkem? Esetleg menjek át egy másik szolgáltatóhoz, ahol valami más témával és egy kis sikerrel sikerülne egy kis pénzt szereznem? Sok itt a kérdés. És itt van az én kis blogocskám. Igaz főleg magamnak írtam, de azért olvasták páran. Sok minden változott velem és körülöttem azóta, hogy nem írtam. Most is mégcsak ide írok. A többi dolgot nem szeretném leszedni addig, amíg el nem olvastam, hogy miket voltam képes írni. Te jó ég, hogy milyen rég nem írtam. És azért milyen jól esik. Hát köszönöm. Csak tudnám, hogyha folytatódna ez a blog és az őszinte érzéseimet leírnám, mit szólnának egyesek? Mert szerintem lenne azért 1-2 ember, akit megbotránkoztatnék, ha nem is szándékoznék. De olyan jó ide írni. És ez az én kis részem itt a neten. Ide azt pötyögök, amit akarom. És évek múltán milyen vicces végigolvasni a dolgokat. Jajj. De azt elmondhatom, hogy a szerelemben nincsenek határok. Azt szeretsz, akivel egymásra találtok. Legyetek bármilyenek is. :)

 

♡ Blog  ♡ Blogger  ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
Egy rövid gondolat


,,A sokféleségtől oly színes és széplő a világ."

Vavyan Fable

Még több>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2020.06.09. 11:10
2020.06.03. 13:40
2020.05.30. 10:47
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-24
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!