crybaby interjú

Mostani interjúalanyom a G-Portál közösségmentés keretében crybaby, aki egy nagyszerű blog, a crybaby.gp tulajdonosa. Less be hozzá, hiszen garantáltan aktív oldal és mindig van mit olvasni nála.

én: Mikor kezdtél el G-Portálozni? Milyen oldalaid voltak eddig?

crybaby: Egész pontosan 2007. január 4-én kezdtem hozzá az első honlapomhoz, mindössze 10 évesen. :D Az akkori oldalam legelőször a W.I.T.C.H. nevű képregénnyel foglalkozott, később az Inuyasha c. animével, de egy ideig volt, hogy Selena Gomezzel is, majd visszatértem az animékhez a Naruto-val. De az első weboldalam mellett több GP-t is létrehoztam anno, olyan témákkal, mint pl a szerepjáték, cosplay, blog, egyéb animék, állatok, saját novellák és más egyebek.

é: Mikor elkezdtél honlapot szerkeszteni, milyen volt a G-Portálos közösség?

c: Nyüzsögtünk, rengeteg ember volt jelen, minden nap több száz látogató járt az oldalakon. Mindenki nagyon aktív volt, a vendégkönyvek tele voltak írva, a reklámkönyvekben minden nap több új hirdetés fogadott minket. Kedves, nyitott és segítőkész emberekkel ismerkedhettem meg. :) Nagyon jó barátságok születtek és természetesen a rivális is több volt; 1-2 ember szeretett névtelenül kommentálni, beszólogatni, lehordani az oldalt, de ilyenek mindenhol vannak a mai napig is.

é: Most milyennek találod a közösséget?

c: Most úgy látom, teljesen más, mint volt, oda lett a régi légkör. Bár családiasabb lett a szűkebb kör miatt, viszont nekem kevésbé tűnik közvetlennek, mint régen. (De hát még kicsi voltam, teljesen más szemmel láttam.) A régi GP-sek mára felnőttek, a kódolás művészete elterjedtebb lett, finomodott, ami a legtöbb honlapon is észrevehető az igényes külsőből. Ettől függetlenül szomorú, hogy csak néhány ember használja ki a G-Portál adottságait. Másrészről rengeteg tartalmat rejtettek magukban a korábbi G-Portálos oldalak. Ma már tényleg mindent visz a külső sajnos. :/

é: Mit szeretsz a G-Portálban?

c: Szeretem, hogy könnyen szerkeszthető, ez egy nagy erénye. :) Emellett igazán kedves emberkékkel lehet "találkozni", ismerkedni, és hát mondanám, hogy olcsó, mert annó én pénzért csináltam, de most már ingyenes. :D Csak az extrákért kell fizetni esetleg, de csak aki szeretne ugye.

é: Szerkesztettél már máshol is honlapot? Ha igen, miért épp a G-Portálnál állapodtál most meg?

c: Igen, több másfajta honlapot is működtettem, mint a mindenkilapja.hu, try.hu, blogol.com, blogspot.com, hotdog.hu ...stb. A G-Portálban sokkal több lehetőséget láttam, többféle modul, kinézet stb. Meg hát a legelső honlapom is G-Portálos volt, az volt számomra a kiinduló pont, egyszerűen szimpatikusabb volt, és úgy éreztem, hogy nagyobb a közössége, mint a többi oldalnak. Bár ez mostanra valószínű nem így van.. :D Mégis szeretem, mert már nagyon jól ismerem, és így szerkeszteni is könnyebb.

é: Mesélj magadról! Ki vagy, mit szeretsz csinálni?

c: Itt a G-Portálon crybaby a nicknevem. Egy 20 éves pesti lány vagyok, de a Debreceni Egyetemen tanulok, és itt is lakok albérletben. Állatbarát vagyok, szeretek zenélni, utazni, videózni-fotózni, enni. xd Szeretek a barátaimmal sütögetni, főleg nyáron. :D Részletesebben lehet rólam olvasni a blogomon. :)

é: Ki a példaképed? Miért?

c: Ez egy fogós kérdés, nem igazán gondolkodtam ilyesmin soha. Itt G-Portálon nem hiszem, hogy tudnék ilyet mondani. A való életben talán az édesapámat mondanám, mert tudatosan építette fel az életét, a karrierjét, és én is szeretnék olyan sikeressé válni, mint ő, illetve így érteni mindenhez.

é: Kinek ajánlanád a G-Portált? Miért?

c: Konkrétan bárkinek, de inkább a fiatal és fiatal-felnőtt korosztálynak, tiniknek, huszonéveseknek, akiknek a suli mellett szükségük van a kikapcsolódásra a világhálón. :D

Köszönöm szépen crybabynek, hogy időt szakított rám és interjút adott nekem. Most nézz be az oldalára és csodáld meg te is! :)

 

♡ Blog   ♡ Blogger

♡ Közösségmentés ♡ Vendégkönyv

⚤ ⚣ ⚢

 
A kis közösségmentők

jasmine ; KMiyuki ; fanni ; Mina ; crybaby ; Ariah ; Niki ; Joy ; Amy ; Bíbor ; Kriszti ; Szabe ; Devilcsaj ; Limonadeete?

Csatlakozz te is, hogy meg tudjuk menteni a G-Portál közösségét és újra a régivé varázsoljuk!

 
Egy rövid gondolat


,,Két eredménye lehet valaminek: vagy sikerül, vagy tanulunk belőle. Más nincs."

Hosszú Katinka

Még több>>

 
Számít a szavazatod
Dolgozol már?

igen, főállásban
igen, részmunkaidőben
igen, de csak nyáron
igen, nyáron és iskola mellett is
nem, de szeretnék
nem, de nem is szeretnék
nem és nem is gondolkoztam rajta
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nekünk való <3

Előző zenék>>

 
Hozzászólások
Friss bejegyzések
2018.08.09. 11:08
2017.10.24. 17:04
2017.10.22. 18:13
Friss hozzászólások
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

Css by: LindaDesign - köszönöm! :]


ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!